Hírek
  Magunkról
 
    Játékosaink
    Bajnokság
    Ettu kupa
 
    Játékosaink
    Bajnokság
 
   
    Eredmények
  Versenynaptárunk
  Ranglistaversenyeink
  Ranglisták
  Fotóalbumunk
  Támogatóink
  Linkek
  E-mail
 
   

 



II. Régiós utánpótlás bajnokság: 5 versenyszámban 9 érmet szereztünk

II. VAS MEGYEI RÉGIÓS ASZTALITENISZ VERSENY
CELLDÖMÖLK, 2010-04-06

A versenyre az előzetes várakozásokkal ellentétben igen sokan neveztek, a várttal ellentétben főként a serdülő és az ifjúsági számokban. Ezért a verseny a 9 órai kezdéstől este 19 óráig tartott.
Az összevont újoncoknál illetve a serdülő és ifjúsági fiú számokban elképzelhetetlen magas színvonalú vetélkedés alakult ki. A régión túl budapesti versenyzők is jelentkeztek a versenyen! Most sem értem, hogy ez a verseny miért nem adhat ranglista pontokat, hiszen eddigi emlékezetem óta ez volt a legnagyobb létszámot mozgató korcsoportos verseny itt az ország nyugati részén.
Fontos tanulság, hogy ennyi versenyszámot nem szabad együtt meghirdetni, hiszen a serdülő és ifjúsági fiú számoknál lehetett azt érezni, hogy a felső korcsoportos versenyek hiánya és Celldömölk város közelsége a szomszéd megyékhez, automatikusan magával hozta ezt a sok nevezőt.
A körmérkőzéses forma jó minden versenyző számára, de egy bizonyos létszám fölött már felesleges ebben a formában szervezni néhány versenyszámot. A főtábla kiemelésénél ez komoly gondokat okozott! Az időpont kiválasztása jó ötlet volt, bár az ifjúságiak igen későn, sokszor csak a legutolsó vonattal tudtak csak hazautazni.
A Vas megyei versenyzők végig jól teljesítettek. Nagy Rékának győzelmi esélyei voltak, néhány mérkőzésen kiemelkedően játszott Nagy Martin és Szabó Kristóf is, de a verseny legjobb teljesítményét és eredményét a szenzációsan és okosan pingpongozó Szarka Zsolt nyújtotta és két sima győzelmével kiemelkedett a fiúk mezőnyéből!

ÚJONC LEÁNY ÖSSZEVONT:
1. Határ Sára (Bp. Postás)
2. Nagy Réka (Egervölgy)
3. Varga Renáta (Bp. Postás) és Tánczos Dominika (Kanizsa Sörgyár)

ÚJONC FIÚ ÖSSZEVONT:
1. Bőhm Gábor (TURRIS SE)
2. Nagy Martin (SZAK-Sportiskola)
3. Szabó Kristóf (SZAK-Sportiskola) és Ihász Máté (SZAK-Sportiskola)

 

Az összetett újonc érmesei


ÚJONC LEÁNY II.:
1. Határ Sára (Bp. Postás)
2. Szollár Zsófia (Győri Elektromos)
3. Varga Renáta (Bp. Postás) és Müller Diána (Kanizsa Sörgyár)

ÚJONC FIÚ II.:
1. Szabó Kristóf (SZAK-Sportiskola)
2. Nagy Martin (SZAK-Sportiskola)
3. Ihász Máté (SZAK-Sportiskola)
és Kovács Milán (Veszprém)

ÚJONC LEÁNY III.:
1. Molnár Anna (Balatonfüred)
2. Göndör Fanni (Balatonfüred)
3. Torma Luca (Győri Elektromos) és Orosz Sára (EMTE Mosonmagyaróvár)

ÚJONC FIÚ III.:
1. Burkus Benjamin (Győri Elektromos)
2. Németh Márton (Balatonfüred)
3. Soós Barnabás (SZAK-Sportiskola) és Baranyai Domonkos (CVSE-MÁVÉPCELL)

SERDÖLŐ FIÚ:
1. Szarka Zsolt (SZAK-Sportiksola)
2. Bőhnm Gábor (TURRIS SE)
3. Szerdahelyi Péter (Kanizsa Sörgyár) és Mogyorósi Erik (CVSE-MÁVÉPCELL)

IFJÚSÁGI FIÚ:
1. Szarka Zsolt (SZAK-Sportiskola)
2. Stánicz Gábor (Győri Elektromos)
3. Horváth Dávid (Kanizsa Sörgyár) és Bőhm Attila (TURRIS SE)

Lejegyezte: Tihanyi Tibor

2010-04-06